Megbízhatóság és hozzáértés

Az üzemanyag-technikában

Magunkról

Cégbemutató

A Petrol Kft. 1990-ben kezdte meg működését a magyar benzinkút-technológiai  piacon.
A kezdetekben kizárólag csak üzemanyagtöltő állomások technológiai szerelése és karbantartása volt a cég fő profilja, de napjainkig ez jelentősen kibővült. Ez a bővülés nemcsak a profilbővülést, hanem mind személyi állomány, mind az árbevételi növekedést is jelentett.

A 2010-es évek előtt jellemző 5-600 milliós árbevétel 2014-ben 600 millió forint fölé emelkedett és 2015-ben  a 700 milliót is  meghaladta 848 millió volt, ami főleg a kulcsra kész töltőállomás építési tevékenység bővülésnek köszönhető.

A 2017-18 években nem kaptunk teljes körű építési megbízást így az árbevétel 600 milló forint alácsökkent, azonban 2019-ben ismét meg fogja haladni a 700 millió forintot.

Jelenleg 28-30 fő saját alkalmazottat foglalkoztat és stabil alvállalkozói háttérrel rendelkezik a PETROL Kft.

A központi telephely az M0-M2 autópályák közelében helyezkedik el saját tulajdonú ingatlanon, jelentős gépkocsiparkkal rendelkezik, valamint Hajdúszoboszlón és Balatonszepezden működik kirendeltség az ország keleti és nyugati felében lévő ügyfeleink gyorsabbkiszolgálásának érdekében. 

A PETROL Kft 2015 nyarán megvette a hajdúszoboszlói Propán 93 Kft-t, amivel többlet erőforrások állnak a rendelkezésére

A PETROL Kft. 2019 ősszén megvásárolta egyben tulajdonába került Gilbarco Acis Kft. új neve Petrol Acis Kft., melynek szolgáltatási köre nem változott. Petrol Acisról további információ a fenti PETROL ACIS menü részben található.

Ma már a töltőállomások tervezésétől kezdve, az üzemanyag technológiai kivitelezésen keresztül, a karbantartásig minden feladatot elvégzünk, ami egy töltőállomás technológiai rendszerén elvégezhető. Sőt üzemanyag tároló és más ipari létesítményeknél is végzünk építési, szerelési munkákat pl egy pirolízis üzemben Bátonyterenyén. Fővállalkozóként is vállalunk megbízást töltőállomás tervezésére és építésére, ilyen projektek voltak a közelmúltban a Lébényben épült EUROWAG töltőállomás építése és bővítése, a kecskeméti városi közlekedés töltőállomás.

Az OMV részére 2 önkiszolgáló állomást építettünk az ALDI parkolókban.

Szerviz tevékenység

A PETROL Kft tartja karban több mint 20 éve a Magyar Honvédség összes töltő állomását, a nemzetközi olajtársaságok közül először az ESSO és az AGIP töltő állomásainak egy részét, majd annak AGIP általi átvételét és a szerviz átrendezést követően az AGIP hálózat két-harmadát. Ezt a hálózat részt az állomások MOL általi átvétele után már a MOL részére szervizeljük.

Közbeszerzési versenytárgyalás során a NATO Kecskeméten lévő légi bázisának üzemanyag-technológiáját tartotta karban a PETROL Kft  két három éves ciklusban.

A PETROLSZOLG Kft rendszeresen ad megbízásokat a cégünknek a MOL különböző tároló telepein.

2019 nyarán az autópálya mérnökségek 44 töltőállomás karbantartására kiírt tenderen nyetünk ezekre két éves megbízást.

2015 nyarán kapta meg a cég a Mérésügyi Hatóságtól az engedélyt hitelesítő laboratórium működtetésére, ahol különböző típusú elektronikus szintmérő szondákat (kapacitív elven működő) hitelesítenek.

Igény esetén a szerviz mérnökök számának és területi elhelyezkedésük bővítésre megfelelő alapot ad a cég stabil anyagi helyzete.

2018 végén elkezdtük felépíteni a töltőállomás épületeinek szervizelésére és átépítésére alkalmas részleget. a jó refencia munka után erre a tevékenységre is keret szerződést kötöttünk a MOL-lal, ami éveken keresztül több száz milliós többlet árbevételt eredményezhet, mivel a MOL átépíti a SHOP-jainak nagy részét.

Együttműködés üzemanyag technológiai beszállítókkal

A cég képviseli 2005 óta a Tatsuno Europe a.s. cseh illetőségű, japán tulajdonú kútoszlop gyártót. Az általa kínált kútoszlop hidraulikája az ázsiai régió vezető kútoszlop gyártójától érkezik.

2013 óta együttműködés alakult ki az Adast Systems, a.s. céggel a magyarországi piacon régóta ismert Adast típusú kútoszlopok gyártójával. 

2006-ban óta disztribútori szerződés kötöttünk a svédországi Kungsörs Plast AB vállalattal. KPS márkanév alatt műanyagból gyártott üzemanyagcsövek és szerelvények használatára és terjesztésére. 

Magyarországon a PETROL Kft látja el 1996 óta a SAMPI Spa képviseletét a teljes termékkör - különös tekintettel a katonai megrendelésekre, tenderekre - vonatkozásában.  Mivel időközben a SAMPI is egy nagyobb konzorcium tagja lett – most már a Liquid Controls termékpalettája is rendelkezésre áll az ipari átfolyásmérők, kimérő szerkezetek piacán.

2016-ban disztribútori szerződést is kötöttünk a GILBARCO Veeder Root céggel aki jelenleg a MOL és az OMV kizárólagos kútoszlop beszállítója.

Az elektronikai szakemberek különböző szintmérő típusok telepítését, programozását is elsajátították, köztük az OPW (Petrovend) típusú szintmérőket is.

Innováció

A petrol Kft 

2018 decemberében két kétéves tudományos fejlesztési projektre is nyert támogatást a PETROL Kft

A KFI 18-as kiírásban konzorcium vezető a szénporok darabosítási eljárásának újszerű kidolgozásában.

A GINOP 2.1.2. keretében olyan szénhidrogén desztilláló berendezést fejlesztünk ki, amely a pirolízis és egyéb fáradt olajokból képes egy mobilizálható berendezéssel eladható temékeket előállítani.

Az alkalmazottak komoly szakmai múltjuk során összeszedett széleskörű tapasztalataik, és a folyamatos szakmai és nem szakmai továbbképzésük biztosítja, hogy folyamatosan a legkorszerűbb technológiákat alkalmazzuk, és a céghez közeli szakértők bevonásával sikeres fejlesztéseket tudunk végre hajtani.

 

Tevékenységi területek, Szolgáltatásaink

üzemanyagtöltő állomások tervezése

üzemanyagtöltő állomások generál kivitelezése

üzemanyag-technológiai rendszerek szerelése

tároló tartályok tisztítása, hitelesítése, szerkezeti vizsgálata

tartály-lyukadás jelzők telepítése

gázinga rendszerek szerelése

pisztolygáz visszavezetés kútoszlopba való utólagos beépítése

üzemelő kútoszlopok szervizelése és karbantartása

kútoszlopok hitelesítése

pisztolygáz visszavezetés megfelelőségének tanúsítása

gázinga rendszer megfelelőségének tanúsítása

kútoszlopok értékesítése

üzemanyag-technológiai szerelvények értékesítése

ipari átfolyásmérők, és kimérő rendszerek értékesítése

épületgépészeti tervezés

épületgépészeti kivitelezés, szerelés

tartályszintmérő szondák hitelesítése

Tanúsítványok, engedélyek

1999-ben kiépítettük, tanúsítattuk az ISO 9001- es rendszert, melyet azóta folyamatosan fejlesztjük és működtetjük ISO 9001:2008 szerint.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, megfelelve a vevői körünk elvárásának 2013-ban megkaptuk az AQAP 2120:2009 szerinti minősítésünket, valamint 2014-ben kibővítettük az ISO 9001:2008 minősítésünket üzemanyag technológiai berendezések és alkatrészek kereskedelmével. 

Rendelkezünk ezen kívül az összes általunk végzett munkák végzésére jogosító hatósági bizonyítványokkal, amelyek a következők: 

  • Az MKEH- val és a MH-val kötött „Hitelesítést helyettesítő minősítő tevékenység elismerésére” megállapodás, mely a földalatti fekvőhengeres tartályok és automatikus üzemű tartályszintmérő szondák II. fázis, a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél lévő üzemanyagmérők, mérőcsöves tartályok, szintmutatócsöves tartályok, átfolyásmérők, tartályszintmérő szondák II. fázis hitelesítést helyettesítő minősítő önállóan végezhető tevékenységre vonatkozik.
  • Az MKEH MH által kiadott, az üzemanyagmérők javítás utáni, 30 napos érvényességű hitelesítést helyettesítő minősítésre vonatkozó határozat.
  • Az MKEH MH által kiadott, automatikus üzemű szintmérő szondák hitelesítésének II. fázisát (illesztés) helyettesítő, 30 napos minősítésére kiadott határozat.
  • Az MKEH MH-val kötött együttműködési megállapodással, földalatti fekvőhengeres tartályok folyadékkal történő hitelesítésére.
  • Az MKEH MFH által kiadott, a többször módosított 11/1994.(III.25.) IKM rendelet hatálya alá tartozó veszélyes folyadékok és olvadékok tárolótartályaival kapcsolatos tevékenység engedélye (gyártás, helyszíni technológiai szerelés, javítás, kivitelezés, szivárgásvizsgálat, tisztítás, időszakos vizsgálat).
  • Az MKEH MFH által kiadott, a többször módosított 3/1998.(I.12.) IKM rendelet hatálya alá tartozó nyomástartó berendezések, rendszerek, szállítható nyomástartó berendezések, ipari csővezetékek, éghető folyadék és olvadék tartályok hegesztett szerkezeteinek gyártásánál, szerelésénél, átalakításánál, javításánál tanúsított hegesztés technológiával az ömlesztő hegesztés végzésére vonatkozó engedély.
  • Az MKEH PMFH által kiadott - a 118/2011. (XII.15.) VM rendelet (a benzin tárolásából, elosztásából és töltőállomáson a gépjármű feltöltéséből származó illékony szerves vegyület (VOC) csökkentéséről) szerinti - a motorbenzin tárolótartályok gázvisszavezető rendszereinek vizsgálatára, beállítására és tanúsítására, illetve pisztolygáz visszavezetés mérésére, beszabályozására és tanúsítására kiadott engedély.
  • Rendelkezünk továbbá engedéllyel haditechnikai szolgáltatások nyújtására, minősített NATO beszállítói tanúsítással valamint minősített (nemzeti és NATO) papíralapú és elektronikus okmánykezelési engedéllyel.
  • A Budapest Főváros Kormányhivatal által a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) korm. rendelet 1. § (1) bekezdése és (3) bekezdése e) pontja alapján szondalabor együttműködési megállapodás.

LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA


  • Cím
    1047 Budapest, Fóti út 43.
  • Levelezési cím
    1047 Budapest, Fóti út 43.
  • Telefon
    06-1- 272-2000
  • Fax
    06-1- 369-5186
  • E-mail
    petrolkft@petrolkft.hu